A Vízizene Georg Friedrich Händel műve, három szvitből áll. 1717-ben adták elő, mikor I. György brit uralkodó ünnepséget rendezett a Temzén, és 50 zenész adta elő, akik hajóval csatlakoztak a királyhoz. A királynak állítólag annyira tetszett, hogy még háromszor eljátszatta velük az út során. A Vízizene több részlete közismertté vált. 1959 és 1988 között az angol televízió azonosítójaként használta a 3/2-es ütemmutatójú D-dúr "Alla Hornpipe" tételt, emellett az "Air" és a "Bourrée" tételek az F-dúr szvitből szintén nagy népszerűségnek örvendenek.
Ugyancsak szabadtéri megszólaltatásra szánt, monumentális hangszerelésű a Tűzijáték szvit, amelyben az együttes java részét rézfúvós hangszerek teszik ki. Az aacheni békekötést követő esztendőben nagyszabású népünnepélyt rendeztek Londonban az egyezmény örömére; az ünnepség zenéjét erre az alkalomra Händel komponálta.
A Karácsonyi kantáta Arthur Honegger legutolsó műve. Megírására a híres svájci karmester és mecénás, Paul Sacher adott megbízást az akkor már nagybeteg zeneszerzőnek, a Bázeli Kamarakórus fennállásának 25. évfordulójára. Honegger elkésve, csak 1953 januárjára készült el a kompozícióval, amelyet azután az év decemberében mutattak be. A baritonszólóra, gyermekkarra, vegyeskarra, zenekarra és orgonára komponált mű három részre tagolódik. A kezdő- és a zárószakasz latin nyelvű zsoltárszövegre íródott, a középső részben pedig német és francia karácsonyi dalok szólalnak meg.
A koncert azt is bizonyítja, hogy nem kell távoli földrészekről hívni vendégeket ahhoz, hogy győztesekre leljünk: a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus mellett ezen a koncerten a Lautitia Gyermekkar lép fel, mely 2011-ben az első Kórus-világbajnokságon világbajnoki címet és nagydíjat is kapott, valamint 2013-ban, az I. Kórus-Európa bajnokságon begyűjtötte az Európa bajnoki címet is.