A hitetlen életvitelbe, a hiteltelen emberi modellekbe, az értékzavarba belefásult mai ember számára a szólamszerű tanítások képtelenek már lelki támaszt nyújtani, képtelenek életerővel, zendülő lelkesedéssel vagy tettre kész hittel feltölteni őket.
A világra érzékenyebben reagáló alkotó emberek szüntelenül keresik a választ az emberi létezés alapkérdéseire: mi tart meg bennünket, és mi tart fenn bennünket? Mi az, ami a miénk még, mi az, amitől önmagunk lehetünk?
A népművészet formanyelvén megszólaló színpadi alkotók még inkább a lélekmegtartó, lélekemelő állapotokat keresik. Az igazi élményeket, a bartóki „tiszta forrásból” érkező inspirációkat.
Minden kultúra a saját lelkét őrzi és éli kicsiben, de benne van sejtjeiben az egyetemes emberi kultúrához való tartozás öröksége is. Ennek az örökségnek a része az elfogadás, a szolidaritás, az együtt élő népek viszonyának egymás mellé rendelése, és nem hierarchiába rendezése. „Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától” – valljuk Pilinszky Jánossal együtt.
A Megidézett Kárpátalja, Hágókon innen és túl című előadás a magyar színpadi néptáncművészet történetében először mutatja be egy antológia keretében a Keleti-Kárpátokban és annak előterében, Kárpátalján élő népek: magyarok, ukránok, ruszinok, huculok, románok, cigányok, zsidók, sokszínű és gazdag tradicionális kultúráját. Felmutatva mindazt, ami e népek hagyományaiban közös és mindazt, ami nemzeti sajátosság. A hangsúlyt azonban a közös gyökerekre helyezve, szemléletesen érzékeltetve a közös történelmi múltból származó törvényszerű hasonlóságokat. (Azok a ruszin népek, melyek mai napig őrzik II. Rákóczi Ferenc emlékét, büszkén vallják, hogy őseik a magyarokkal együtt hűségesen védték a „nagyságos fejedelem” várait.)
A hagyomány átörökítése, a saját és a velünk együtt élő népek folklórnyelvének ismerete a találkozások és saját magunk kinyilatkozásának lehetőségét teremtik meg. A színház ezeknek a találkozásoknak az esélye, a tükre. A tükör, amibe jó belenézni, mely annak is felmutat, aki megalkotja, és annak is, aki majdan nézői csendjében megéli az inspiratív elfogadás és befogadás állapotát.
Nyitány
Az előadásban bemutatásra kerülő táncok és muzsikák antológiaszerű felvonultatása.
A viski bálban
A történelmi múltú koronaváros, Visk táncai elevenednek meg a jelenetben: csárdás, kanásztánc, friss csárdás.
Szlatinai joc
A máramarosi románok dinamikus és virtuóz táncai után egy román népdal szólal meg, melynek variánsai több magyar vidéken is megtalálhatóak.
Horovod
A szakrális világba forduló ruszin lánytánc a tavaszt, az újjászületés hírét hozza.
Szól a kakas már
A héber nyelven énekelt imát tiszaújlaki zsidó lakodalmas dallamok követik. Az összeállítás lezárásaként a „Szól a kakas már” című dal szólal meg, mely az egyik legismertebb zsidó népdal a Kárpát-medencében.
Málánká
A ruszinok farsangi maskurás tánca, amely játékossága mellett megidézi a régi korok pogány hiedelemvilágát is.
Várakozás
A hívő ember életében az egyik legfontosabb pillanat Jézus születésének, a karácsonynak az ünnepe. A várakozás időszakának történeteit számtalan ének őrzi szerte a Kárpát-medencében. Az összeállításban a magyar református ének és a viski kántálás mellett egy ruszin népének is fölcsendül.
A ruszinoké
Az énekes ruszin „vándordallamot” a forgatós (krucsena) követi, majd a jelenet a ruszin férfiak körtáncával, az árkánnal zárul.
A nagypaládi cigánysoron
A jelenet a Kárpátaljára is átnyúló Szatmár-vidéki cigányok archaikus és virtuóz táncai (botoló, lassú és friss) mellett felvillantja a cigány társadalomban máig létező sajátságos és hierarchikus férfi-női viszonyokat is.
Pásztorok
Férfi ének, botoló és oláhos tánc idézi meg a magyar pásztorok régmúlt világát.
„Nagydobronyba két úton kell bemenni”
A kárpátaljai, palóc gyökerekkel rendelkező Nagydobrony táncai kelnek életre a jelenetben, majd fölcsendül az előadás vezérgondolatát is adó Rákóczi-dallam, a „Te vagy a legény, Tyukodi pajtás…".
Közreműködnek:
a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara,
meghívott művészek: Bősze Tamás, Pál Lajos,
hangfelvételről: Pál Eszter, Szlama László
Szólót énekelnek: Herczku Ágnes, Hetényi Milán
Az Idéző szerepében: Bakos Gabriella
Zeneszerző: Pál István Szalonna
Zenei szerkesztő: Pál Lajos
Koreográfusok: Fitos Dezső, Kocsis Enikő, Kökény Richárd, Mihályi Gábor
Jelmeztervező: Furik Rita
Díszlettervező: Molnár Zsuzsa
Videoanimáció: Soós Andrea
Fény: Győri László
Művészeti munkatárs: Orza Calin
Rendező-koreográfus: Mihályi Gábor
Az előadásban megjelenő archív képek a Néprajzi Múzeum fotótárának gyűjteményéből származnak. Képválogatás: Csorba Judit Dorottya
Zenekarvezető: Pál István Szalonna
Tánckarvezető: Kökény Richárd
Tánckari asszisztensek: Borbély Beatrix, Jávor Katalin, Ágfalvi György
Művészeti vezető: Mihályi Gábor