Az, hogy hazudunk, a környezetünk hatására alakul ki már a gyermekkorban. Egy szituáció: a gyermek egyedül van a szobába és eltöri a kedvenc vázánkat. Mikor bemegyünk a zajra, a gyermek ott áll megriadva és közli: nem én voltam. Amennyiben a gyermekben nem tudatosul, hogy akkor sem kap büntetést, ha „bevállalja” a cselekedetét, akkor bizony nagy valószínűséggel kialakul ez a fajta védekező reflex.
Tetteinket gyakran a jutalom elnyerése, vagy a büntetéstől való félelem határozza meg.
Fordítsuk át a kapcsolatainkra. Sok esetben csak kisebb füllentéseink vannak. Bent kell maradnom túlórázni, miközben elmegyünk a haverokkal egy sört meginni. Miért teszünk így? Mert ezzel elkerülhetünk egy esetlegesen kialakuló vitát.
Bonyolultabb, ha az ember azért hazudik, mert esetleg egy harmadik bukkan fel, amiben még nem biztos, de izgató és kíváncsivá tesz. Ezek a másodkapcsolatok idő és pénzigényesek. Ezt valahogy meg kell magyarázni. Dugdosni kell a telefont, jelszóval védeni a számítógépünket, levelezésünket. Kitalálni különböző indokokat a távolmaradásra, a kedvtelenségre, a pénzköltésre…….
A baj igazán ott van, hogy előbb, vagy utóbb belekeveredünk a szituba, már nem tudjuk követni saját hazugságainkat és újabb és újabb konfliktus szülője lesz ez a fajta helyzet.
Megéri? Erre nehéz választ adni, hiszen nem tudjuk a kimenetelt. Egy biztos, a másik félnek fájdalmat okozunk és mérhetetlen csalódást, hiszen megbízott bennünk, amivel csúnyán és érdemtelenül visszaéltünk.
Felnőtt ember vállalja a felelősséget. Ennek ellenére a felmérések szerint a férfiak és nők közel 50 százalékának volt munkahelyi, vagy kapcsolaton kívüli kalandja.
Erről beszélget hallgatóival Dr. Csernus Imre pszichiáter Budapesten, a Stefánia Palota Színháztermében 2015. május 20-án 19 órai kezdettel.
Hírek
Jegyvásárlás
