Az 1800-ban írott kompozíció annak a stílusváltásnak őrzi lenyomatát, melynek során a „Mozart szellemét Haydn kezéből átvevő Beethoven” – ahogy támogatója, Waldstein gróf fogalmazott – megtalálta saját hangját. Az együttest az ifjú Hámori Máté vezényli, aki nemcsak Vásáry mellett működött karmester-asszisztensként, hanem számos hazai szimfonikus zenekar élén megfordult már, és ifjúsági koncertek szervezőjeként és résztvevőjeként aktív szerepet vállal a jövő közönségének neveléséből. A koncert második felében Sibelius I. szimfóniáját vezényli, azt a művet, amely a Beethoven-zongoraversenyhez hasonlóan egy sajátos fejlődési stádium képviselője a szerző életében: egyszerre hordozza magán a Sibelius számára fontos komponisták (Csajkovszkij, Dvořák) hatását és mutat utat az összetéveszthetetlen Sibelius-stílust meghatározó későbbi szimfóniák felé.
Műsor:
Beethoven: III. (c-moll) zongoraverseny, op. 37
Sibelius: I. (e-moll) szimfónia, op. 39