A kérdésre, hogy mikor kértük felvételünket a zenei elitklubba, viszonylag egyszerű válaszolni: a 19. század közepén, s épp Erkel Hunyadijával. Az idehaza 1844-ben bemutatott darabbal egy vállalkozó kedvű társulat 1856-ban „megrohamozta” Bécset, de a birodalmi főváros nem adta magát. Tulajdonképpen csoda, hogy alig egy emberöltővel később Bartók nemzedékének már mennyivel könnyebb dolga volt. E nemzedék művészetét ugyanazzal a fogékonysággal fogadták Berlinben, Párizsban, mint Londonban vagy Bécsben. E csoda pedig elképzelhetetlen lett volna Liszt Ferenc személye, zenéje és kisugárzása nélkül. Szimbolikusnak tűnik, hogy alig évvel a Hunyadi bécsi kalandja előtt az Esz-dúr zongoraversenyt Liszt egy német városban (Weimar) egy francia karmester (Berlioz) oldalán mutatta be.
Tóth Aladár ezen a koncerten természetesen nem lehetett jelen, de mindez nem akadályozta meg abban, hogy elképzelje Liszt játékát, „művének virtuóz elemeit fölséges költői víziók szolgálatába állította, a bravúros futamok az ő felülmúlhatatlan előadásában villámokként cikáztak vagy szellőként susogtak”.„Magyar zenetörténet dióhéjban” – akár ezt a címet is adhatnánk tehát a MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenyének, melyen egykori első karmesterükkel – Takács-Nagy Gáborral – és a Liszt-specialista Jandó Jenővel hagyományos felépítésű, ugyanakkor igencsak gondolatébresztő programot játszanak.
Műsor:
Erkel: Hunyadi László – Nyitány
Liszt: Esz-dúr zongoraverseny
Kodály: Nyári este
Bartók: Kossuth szimfónia
Közreműködik: Jandó Jenő (zongora) Vezényel: Takács-Nagy Gábor