A Nemzeti Táncszínház legnépszerűbb saját előadás-sorozatának búcsúelőadása. Ez a 11. évadát ünneplő egyedi - és rendszeres teltházzal büszkélkedő - sorozat szórakoztató formában mutatja be a film- és táncművészet közös történetét Lakatos János nívódíjas koreográfus, a Magyar Táncművészeti Egyetem tanárának multimédiás előadásában.
A rendes lányok csendben sírnak nemcsak felkavaró, hanem felszabadító és felemelő is. Erőt és bátorságot ad azoknak a nőknek, akik némán tűrték az erőszakot, akik nem merték felemelni a hangjukat, akik eddig szégyenbe burkolózva éltek.
Mesénk egy angol kisvárosban játszódik, ahol főhősünk, Suzy édesanyjával él egy kis házikóban, igen szerény körülmények között. A Mama egyedül neveli Suzyt, akinek sem testvére, sem barátai nincsenek. Egy nap azonban ajándékot kap édesanyjától, egy kölyökkutyát. Ez az elválaszthatatlan páros együtt már minden problémát legyőz.
A Rising Sun című előadást a ritmus, a testeket és teret mozdító áram esszenciája és az elemi ösztön erejének sokszínűsége határozza meg. Az együttes a zenét állítja az inspiráció központjába, ám ezúttal hangsúlyosabb módon, mint eddig valaha.
A darab mai sikerorientált, külsőségekre építő társadalmunk és kapcsolataink szatírája, mely számos fontos kérdést tesz fel. Hol van a saját boldogságunk ahhoz képest, amit másoknak mutatni akarunk? Mennyire tesszük magunkévá, amiket környezetünk mesél rólunk? Megtartható-e önmagunkba vetett hitünk? Milyen hatással van életünkre a fizikai megjelenésünk?
Vannak témáink, amelyeket egyfajta álszent hallgatás övez. A családon belüli erőszak is ilyen. Nincs felfoghatatlanabb egy szülő számára, mint amikor egyetlen gyermeke sírja fölött áll.
Bálint András és Jordán Tamás. 72 éve barátok. Hamarosan 80 évesek lesznek. Szomszédok voltak és osztálytársak is. Színészek lettek. Színházakat is vezettek. Egy nagy generáció két legendás alakja. Közös előadásukban történeteket mesélnek magukról, színházszenvedélyükről. Beszélgetésükbe olykor „beleszól” Molnár Ferenc, az egykori budapesti polgárság írója.
A kerettörténet szerint valamikor a XIX. század végén három ágrólszakadt színész elindul a végtelen, forró országúton Bikulina bankár estélyére. Útközben egyikük történeteket, pletyka-ízű sztorikat mesél a társasági élet egyik mitikus nőjéről, a bankár unokahúgáról, Irináról. Így, afféle érzelmi hullámvasúton is utazva, az Univerzum megfejthetetlen örök rejtélyét kutatják, a Nőt.
Az nem kérdés, hogy oda érnek-e a bálba. De mi lett a nővel?
Székely Csaba drámaíróként először 2011-ben, a POSZT Nyílt Fórum programjában tűnt fel, ahol Bányavirág című színdarabjáért a Színházi Dramaturgok Céhe neki ítélte oda a Vilmos-díjat. Pályája azóta töretlenül ível felfelé. Darabjait számos magyar színház bemutatta, ő pedig háromszor nyerte el a Színikritikusok díját a legjobb új magyar drámáért.
A Száll a kakukk fészkére a bele nem törődés, a bolondos anarchia bibliája, melynek köszönhetően Ken Kesey regényíró a beat-nemzedék és a fékezhetetlen szabadságvágy szimbolikus alakjává is vált.
Milyen titkokat fedezhetünk fel egy-egy rejtett gesztusban, amelyek sokszor elvesznek a hétköznapi események ismétlődése közepette?
Walters Lili, Dékány Barnabás előadása.
Felhőtlen családi szórakozásra hívjuk és várjuk lelkes közönségünk apraját és nagyját. És akkor se csodálkozzunk, ha ismerősnek találjuk a mesét és a zenét, hiszen gyermekkorunk egyik kedvenc tévéjátékélményét elevenítjük most fel.
Vajon tisztában vagyunk-e saját szexualitásunkkal? Vagy csak követjük az elvárásokat, melyeket a társadalom, barátaink, partnerünk vagy saját nemünk képviselői támasztanak velünk szemben?